Mit ér az életem

Mit ér az éltetem, ha csak a magány vár.
Mond miért élek, ha nem követ napsugár.
Miért kell élnem, mikor szívem vérzik, sebes,
Miért kell élni, ha minden remény veszett.

Testem, és lelkem gyötri a fájdalom
Eltünt a mosoly, csak sár van és mocsok.
Az élet ingoványos, lassan süllyedek.
Mond mit ér az élet, mikor csak szenvedek.

Szeretnék szemedbe nézni nevetve.
Szeretnék ragyogást fényt látni benne.
Szeretném megfogni kezed, s érinteni.
Minden bánatodon, cseppet enyhíteni.

Lennék én eső, mely életet hoz neked.
Lennék én szellő mely szárítja könnyedet,
Lennek én napsugár, mely melenget átölel.
Lennék éj palástja, mely bátorít, védelmez.

Jer velem a fényre add a két kezed!
– Nem merek félek! A fényben elveszek!
Itt vagyok ne félj, vigyázok rád!
– Tarts hát jó erősen, gonosz ez a világ!

Most nézz fel az égre, vakít a napsugár!
– Igen látom kedves, melegszem már.
Nézd a tarka rétet, s az éltető varázst!
Mond utánam kedves hogy szép ez a világ!

Könnyfüggöny az, mely takarja a szemem,
Még félek a fényben de lassan ébredek.
Szíved melegsége hozzám is elért.
Most látom csak , hogy mégis van remény!