ércből faragtam
arcot magamnak –
tört kalapács
és száz véső kopott
míg a kőben torzóm
megmutatkozott
hol volt kemény
s hol lágy
mint a vaj:
ahogy kellett –
minden csapásra
egyre elevenebb lett
ketten voltunk: én
és a bazalt démon
s hívta az illékony lepkelét
– csak élni akart –
tehettem bármit; nem állta
gránitbörtönét
(2005)
5 hozzászólás
jó, jó!
lepke lét
v.
lepke-lét
könnyebb értelmezni.
vajon célom-e a könnyű értelmezhetőség? 🙂
lepkelé… hm… gondolkodom, mi is lehet az:)
Nem akarom értelmezni, mert úgysem tudom. Csak annyit mondok, nagyszerű ez a vers.
Nagyon jó!:)
Hát ez nagyon durva..
Világosan fogalmaztad meg ezt a küzdelmet, ezt a kettősséget..
és könnyen át is érezhető, hiszen mindenkinek van egy saját démona…
hiába, nem kezdhetünk új alkotásba, legalábbis ebben az életben. Ráadásul ugyanazzal az anyaggal dolgozva nem is valószínű hogy nagyobbat alkotnánk..
Gratulálok!