Fakó arcú emberek,
magukba zárkózva mennek.
Fénytelen tekintettel,
sugallják , hogy szenvednek.
Szenvtelen arccal sietve,
senkinek nem integetnek.
Nem üdvözölnek senkit,
pedig majdnem , mindenki ismer mindenkit.
Le hervadt arcukról a mosoly.
Biccentenek olykor, olykor.
Amikor – rég – leálltak beszélgetni.
Tudták hogy ezért nem szólja meg senki.
Most is tudják, biztosra veszem,
de el van hatalmasodva a szenvedelem.
Lehervadt mosolyú emberek.
Unottan csak jönnek mennek.
Pedig ha figyelembe vennék jobban.
A mosolytól a könnyedség szinte kirobban
Át lendülnének szenvedésen,
ha mosolyra volnának készen.
Ahogy az ásítás ragadós,
a mosoly többször hathatós.
Amint elkezdünk mosolyogni.
Rögtön el fogják tőlünk lopni.
Váradi Éva
2 hozzászólás
Kedves Éva! Jó a vers, tetszik. Amatőr alkotás, nem profi verselőtől való, de ezért egyszerű, tiszta és szép. Viszont. Írod, h nem tudod használni még a gépet, helyesírás ellenőrző program, stb. Hagy segítsek valamiben. az igekötőt az igével egybe kell írni. Elmegy, és nem el megy. Lehervadt, és nem le hervadt. Átlendülnének, és nem át lendülnének. De az el fogják tőlünk lopni, jó, mert itt az összetartozó ige és igekötő az "el" és a "lopni" s közé esik a "fogják" Nem túl bonyolult. Az "el van hatalmasodva" viszont elég szörnyű, magyartalan, németes szenvedő szerkezet. Üdvözlettel: én
Kedves Bödön. Köszönöm hogy értékeled . Valóban amatőr vagyok.És nagyon köszönöm a segítséget , kicsit szégyenlem is magam. , de figyelni fogok ez után. Üdv Éva