Felhő a forró nyárban..
mint hűs, édes eső
kánikulában..
Csak nézlek.., még így,
nem mosolyogtál, érzem..
Csak várlak, vártalak
mindig is vágyban..
és képzeletem puha
ágyban, összefonott
suhogásban.. s drága
tüzed nevetésben,
záporozó ölelésben..
és várlak, vártalak
mindig is lázban
Éj-pegazus suhogásban
barlangi langy
menedékben, hajnali
hűs ölelésben..
Látlak, láttalak
mindig is árva..
álmaimat odatárva..
Felhő a forró nyárban..
mint hűs, édes eső
kánikulában..
3 hozzászólás
Kedves Timtom!
Szépen leírod az érzéseid a szerettedről!
g.
Köszönöm Gabro,
Örülök, hogy erre jártál & írtál..:)
Tisztán, szabtosan fogalmzod meg a verseidet, ami előnyös a versírásnál. Több versedet is megtekintve, azonban úgy látom (feltaláltál valamit), mivel egy újszerű írásjelet használsz, ami nem szokás a magyar írásoknál, az egymás után két pont!
Ugyanis van egy (.) pont, van a kettőspont (:), ami viszont nem egymás mellett, hanem egymás fölött helyezkedik el, lsőt, használatos a három pon is egymás mellett (…). Csak meg kell nézni egy jó nyomdában készített könyvet, s akkor meggyőződhetsz róla, hogy az általad hasznélt, egymás mellett két pontot sehol nem alkalmaznak az irodalom terén. Elnézést kérek, nem akarlak megbántani vele, csupán jelzésként írtam.
Üdvözlettel: Kata