Ez a fény, mely megnyugtat,
S bennem szül sugarakat;
Leheletem, fagyott könnycsepp,
Kitaposott úton csöpög,
A jégbe karcolt egyenesek mentén,
Csúszok segítő kezeitek közé.
Fekszem angyalok árnyékában, suttog a szél,
Nem értem… Talán nem nekem ígér.
Ősi rendben nyugszik a világ,
A tárgyak sem mozdulnak már,
Megállítja rezdülésüket a gyertyaláng.
10 hozzászólás
Olyan mint egy gótikus álom! Imádom!
Köszönöm hogy olvashattam!
Kedves Kazu,
köszönöm szépen a hozzászólást, örülök, hogy tetszett.
Az írás közben nekem ez a kép eszembe sem jutott, de most újraolvastam, és van benne valami.:)
Meglátásom szerint: Remek vers!
szeretettel-panka
Kedves Panka,
köszönöm, örülök, hogy tetszett!:)
Nincs megállás!
Gratulálok!
Kedves eferesz,
köszönöm szépen.:) Valóban, nincs megállás, az idő telik, talán mi maradunk egy ideig. 🙂
Kedves Dorothy!
Nem véletlenül abszurd a kategória. Tetszett!
Gratulálok: Ica
Kedves Oroszlán,
köszönöm szépen, örülök!:))
Kedves Dorothy!
Imádom.Nagyon nagyon tetszik!
Szeretettel:Eszter
Kedves Eszter!
Köszönöm szépen, nem gondoltam volna, hogy valaki megtalálja ezt a régebbi írásomat, de jó érzés és ilyenkor én is újraolvasom. 🙂