Mulassunk hát! És a szédült mámor
ragadjon magával el a mából!
Bánatról kell írni, ha már nincsen öröm,
de még kapaszkodik belé fog és köröm,
hogy csakazértis boldogok leszünk –
vagy annak látszunk, amíg nevetünk,
amíg mulatunk, és ez a szédült mámor
elragad magával e síri világból!
Görcsös, torz vigyorral arcomon
vidámnak szánt versemet alkotom,
s mikor kész, hisztérikusan felnevetek,
– Boldog vagyok! – s szememből könnyek peregnek.
Míg mulatok, mindenkit szeretek,
bohóc vagyok és sírva nevetek.
Igen sírva nevetek, kínok közt írok –
Költő vagyok. Csak úgy nevetek, hogy sírok.
(2006-03-03)
4 hozzászólás
Klára! Azt hiszem ezzel a verseddel lépted át a Rubicont. Innen már nincs visszalépés. Úgy érzem, erre a versedre még visszatérek.
Üdv!
Boldogság mögött ott volt a komoly tartalom mögötte, valami fanyar ízt csaltál a végére, és az ember szíve megdobbant,ahogy az utolsó sorhoz ért, hogy talán ez sokunkra igaz….gyönyörű vers!
s mikor kész, hisztérikusan felnevetek,
– Boldog vagyok! – s szememből könnyek peregnek.
Nekem ez a rész tetszett, itt ért el a hatása a versnek.
Nagyon jó!
Szirom
Szia Zsázsa!
Ezt a verset én olyan igazán… magyarnak érzem. Számos sorscsapás közepette, mi "csakazértis" megmutatjuk, hogy életben maradunk, sőt: tudunk mulatni. Az más kérdés, hogy az így elért "boldogság" csak időleges és nem felhőtlen, mögött árnyékként kísér a kín.
Üdvözlettel: AV