Ringatta lelkem,
kerestem, de nem lelem
azt, ami veszett.
Ó jövőképe,
homálya a holnapnak,
ragyogás érj utol!
Toronymagasra
tört kínjaim csúcsára,
vésem holnapom.
Veszett időké
minden álmok virága,
bár itt a tavasz.
Nyíljon-e dúsan,
tövist növesztett ága,
lelkem kertjében?
2 hozzászólás
Helena, szépen összehoztad ezt a képet.
Mindössze három megjegyzésem lenne.
– Az első versszakban mindenképp a elveszett szót használnám, a veszett helyett.
– A második versszak harmadik sora hat szótag.
– A címben a múlt szót véletlenül rövid u-val írtad, és a kötőjel jelentősége sem világos számomra.
Köszönöm szépen, igazad van, javítottam a kéziratomban.
Köszönettel: Helena