Simogató halkan dúdol a zene
Ismerkedik, kószál a vendégek szeme
Surran, hajlong, mosolyog a pincér
Bólogat, kérdezget szűk helyen elfér
Réved a magányos beszélget ki társas
Ízlelgetnek italokat bólogatnak egymásnak
Mígnem erősböd a zene, felvidul a fény
S középre tippen egy lenge tünemény
A zene erősböd, de a csend mélyül
Sűrű a lég, s mámor gőzöl a pohár fenekéről
A tünemény táncol, hajlong, ruhája nyílik
Mohó szemekből a vágy odaparázslik
Apró nadrág feszül, duzzad a szemérem
Oly gyönyörű, … eláll a szívverésem
S mint jött, hirtelen, elfut a tünemény
Döbben a tekintet, tompul a fény
Apró lángok fel – fellobbannak
Nem tudva mást itt is ott is rágyújtanak
S kéklő puha füstben oldódik a varázs
Hörpöli mindenki félbehagyott italát
2 hozzászólás
Szia Zsenál!
ezúttal is egy remek, egyedi életkép. Mintha egy klipet néztem volna, abban vannak ilyenek, én nem ismerem ezt a közeget, de nem vetem meg. Viszont szerintem a helyenként felbukkanó régies nyelvezet, meg a már-már számomra erőssé váló képek mintha aszinkronitásban lennének. nagyon hamar elkaptad a csúcspontot. Én egy picit jobban kibontottam volna a lányt. 🙂
Bocsánat, a kemény 🙂 férfias véleményért.
Üdv:Cal
Szia Cal !
Örömmel vettem, bevallom vártam is a véleményed. A nyelvezet, no meg az iromány is, valóban régi. 1972. évi Zakopane-i éjszakát elevenít meg.
Üdv.: Zsenál