Szüretel a nép kökényszemű szőlőt,
száz torok dalol, míg muzsikus bőgőz.
Bordó vér csordul, vén vincellér kába,
indián nyárnak akadozik lába.
Ujjong, repes a szíve
szél forog vele.
Avarillatú a Föld.
Muzsikál az ősz, rőt világ mosolyog,
huzigál vonót, víg felleg gomolyog.
Kifeslik a gúnya, jő az enyészet,
magával ragad a kies természet.
Kávézik az ősz
épp felhőtlen az égbolt.
Oly szép az élet!
Rozsdás levél zörög hulló avarban,
zsebe telve, dúskál földi javakban.
Kalapál a szív, napsugár puszilgat,
madárdal bódít, gyöngéden elringat.
Cirógat a fény
a szél dúdol altatót.
Hervad a lélek.
Ónköd ébredez, és friss a levegő,
gereblyéz a szél, és szepeg a felhő.
Laposat pislog a bágyadt rengeteg,
elköszön a pompa, a föld szendereg.
4 hozzászólás
“Laposat pislog a bágyadt rengeteg,
elköszön a pompa, a föld szendereg.”
Csodás gondolataid most is örömmel és szeretettel olvastam.
Rita 🙂
Kedves Zsuzsa!
Nagyon szép ez a ´muzsika´!
Különösen tetszettek a közétett haikuk!
Gratulálok:sailor
Legyen szép napod!
Kedves Rita!
Kedves szavaid hálás szívvel köszönöm.
Szép napot kívánok:
zsuzsa
Kedves sailor!
Köszönöm szépen, örülök a gratulációnak:
Zsuzsa