Harmadnapja
kísérget a magány…
S csak Isten a tanúja,
igyekszem úgy tenni,
mintha nem is hiányoznál.
Pedig azt sem tudom,
az vagy-e, ki
törékeny percet teremtve
álmában átölelt,
hogy megtévesszen,
és azt érezzem,
ez a pillanat megfeszül
és itt ragad,
örökre lebegve
a lehúzott redőny
rései között bekúszó,
napfény csíkok alatt.
Napfény csíkok
By Lantos Tímea
6 hozzászólás
Szia!
Nagyon tetszett ! Különösen az utolsó sorok nagyon találóak.
Szeretettel gratulálok:Viki
Kedves Timea!
Nagyon szép ihletes soraidra
gratulálok:sailor
Kedves Tímea!
Nagyon találó a címed! A verssoraid szépen visszaadják az érzelmi állapotod, amit magányodban érezhettél. Üdv. Szilvi
Gyönyörű a versed… Az egyszerűségében rejlik a szépsége, és egészen átérezhető volt a számomra… A címe is nagyszerű… 🙂
Szeretettel: barackvirág
Kedves Tímea!
A napfény csíkokat a felcsillanó reménynek, a lehúzott redőnyt pedig a csalódottságnak, magánynak érzékeltem versedben. Tetszett a versed. 🙂
Szeretettel: Zsóka
Kedves Tímea!
Tetszik a versed. Majdnem egyetlen mondat, de mégis annyi mindent elmond.Egyszerűen szépen, ebben rejlik a szépsége." a pillanat megfeszül és itt ragad" a sejtelmesen belopakodó fénycsíkok alatt. Szinte látom, érzem.Gratulálok!
Szeretettel üdv:Vali