Fénylő napkorong ruhája vagyok
S te nap, oh,az istenem nékem,
Földig érő narancsruhádnak libbenő rojtja
Kiszakíthatsz magadból, ha lábaid rojtjaim tapossa.
Sugaraim tárnám-e szép világ felé.
Csak félek, kihúnyom egyszer s majd elégek
Mint vad vihart kavaró átélt félelem
Lábaid előtt heverő ernyedő végzetem.
Misztikus világ, csalfa látomás
Narancsszínű rojtok, majd fekete palást
Színt a szín felváltja eképpen
Fájdalmat ne mutass hát, ha kell, taposs el egészen
Zsebkendőd legyen gyűrt bársonyszívem
Áztasson néma könnyed, mint eső a jó anyaföldet
Éltető meleged símitson mint gereblye a hantot
Temess el örökre, s ott benned tán élve maradhatok
…S nem jő oly féktelen erő mi szét tép, s elbomolhatok.
4 hozzászólás
Kedves Selanne!
Elgondolkodtató vers.
Szeretettel: Rozália
Szia!
Köszönöm, hogy ellátogattál hozzám.
Szeretettel:Selanne
Kedves Marietta!
Egy tipikus emberi érzésekkel telitömitett vers. úgy a hogy egy mifajta egyszerű ember érez, Nem a versírás, legmélyeb fiókjaibol előkotorászott a poétika legszebb szavai, szépen egymás után leirva, minden emberi érzelmek nélkül, mint a versírás legszebb szavainak a gyüjteménye. Én azt mondom mig mindenki a maga stilussával ír megmarad az emberi élet változatossága, és életéneben annak a leirása, Ma már úgyis olyan kevés valami egyéni van. A társadalom mindent egyforma formába akarja kényszeriteni, mit a szélkanális a mai autóformákat, Egyikben sincs, mint valamikor volt semmi egyéni, Csak irj igy tovább, annak aki igy szereti, azhelyett, hogy amikor valaki elolvassa, azt mondja, olyan egyforma mint a többi.
üdv Toni
Kedves Toni!
Kibújni a bőrömből, max örömömben tudok, a stílusom az ilyen, hát persze hogy írok efféle verseket:-)).Ha már egyszer idesodort az élet:-)))
Szeretettel:Marietta