Ne áruld el nekik!
Csak annyit mondj, ha kérdezik,
hogy néhány szó maradt talán
abból, mi gyermekkoromból létezik.
A beszédes, tiszta tekintetekből,
mikben a világ mossa vétkeit.
Ne szólj erről semmit!
Ne lássák meg soha könnyeid!
Ne áruld el nekik!
Csak annyit mondj, ha kérdezik,
hogy néhány szót mondtam
az éjről, amikor csillogó hajfürtjeid,
mint sátor borultak rám. S szemünk
között csendben rezgett egy szivárvány.
Ne szólj erről semmit!
Ne lássák meg soha könnyeid!
Ne áruld el nekik!
Csak annyit mondj, ha kérdezik,
hogy néhány szót írtam csupán
a nyárról, mi azóta sem múlva
örökké létezik.
Alkonyaink jázminillatáról,
hajadban – diadém – fehér orgonáról.
Ne szólj semmit!
Ne lássák meg soha könnyeid!
Ne áruld el nekik!
Csak annyit mondj, ha kérdezik,
hogy a lenyugvó nappal érkezem
a hegyre, ahol rózsasziromból
rakom ki megint a neved,
és álmodom újra, mindig újra
az örök szerelmet Veled…
Ne szólj erről semmit!
Ne áruld el nekik,
hogy mindig szerettelek….
11 hozzászólás
Szia!
Nagyon szép lett! Gratulálok!
Nekem is nagyon tetszik, András! Gratulálok: Colhicum
Szép ez a szerelem, csupa rózsaszirom:) Nagyon tetszett nekem is!
Gratulálok András!:)
Inesita, Colhicum, sleepwell köszönöm, örülök, hogy tetszett.
…..:)tiszta romantika!!!!!!!!….nagyon romantikus lélek vagy:):)….szépen csiszolt soraid szívhez szólóak:)…üdv. doratea
Köszönöm, kedves dorotea:)
Nagyon szép a versed!
ölellek
Köszönöm, hogy elolvastad kedves anolisz, és örülök, hogy tetszett:)
Kedves András!
Szinte látom, ahogy rózsasziromból kirakod azt a nevet ott fenn a hegyen… Gyönyörű kép, ahogy a többi is:)
Üdv: Borostyán
Köszönöm kedves Borostyán, örülök, hogy tetszett:)
A.
Szivárványíve jutott eszembe versed elolvasása után. Látni vélem a csöndre finoman intő ujjadat a "kedves" ajkán. A titokról mit két ember között megszületik, a világnak tudnia, nem kell, nem szabad. S miközben azt kéred : "Ne áruld el nekik", magad mondod el titkodat. Kérés, halk fohász, benne a feszül a kiálltás, s a mély, színtiszta, gyermeki lélekkel, még létező, igaz hittel csendül, halkan éjbeveszve szerelmi vallomásod. Nagy László, Jószef Attila jutott eszembe.
Itt is jelen van az egymásnak feszülés, a kérés – vallomás. A "mindent odaadás" és a "csak annyit mondj" látszólagos ellentététől csak mélyíti a vers amúgy is mély, és igaz mondanivalóját. Csöndve-kiálltó, védően-szerető, burkot-fonó, gyönyörű vallomásod a a hegyen az éj csöndjében a rózsaszírmok közt megpihen…..
Kedves András! Ismételten igazgyöngyre leltem.
Gratulálok! (DM)