Ne félj tőlem…
Fülledt, meleg, nyári éjszakákon,
mikor nem jön álom szemünkre,
egymásra gondolunk, s álmodunk.
Elképzeljük, hogy milyen lenne…
vajon milyen lehetne egymással?
Miért félsz tőlem, s én miért Tőled?
Csalódtál? hát csalódtam én is!
Bántottak? Fájt? hát így voltam én is!
Félsz? Én is félek, de mégis remélek!
Ne félj tőlem, meríts erőt a hitemből!
Hidd, amit én hinni szeretnék, hidd el!
Felejtsd el a sok rosszat, a fájdalmat!
Szoríts magadhoz, hisz én is reszketek!
Álmodjunk egy szép jövőt magunknak,
rájöttem, Te engem, s én Téged akarlak!
2 hozzászólás
Drága Gyöngy!
Bizony, aki már megégette magát, az fél. és kevésbé hisz.Aztán meglehet, itt baltázzuk el a lehetőséget.Én mertem, és egy drága embert nyertem, idióta szüleivel:)De nem ővelük élek hála égnek:)A versed nagyon megfogott!
Szeretettel:Kriszti
Köszönöm Krisztikém, hogy olvastál 🙂