Neveltek engem
gyermekkoromban
félárva és szomorú voltam.
Szigorral, veréssel,kemény szavakkal,
de ettől én sohasem sírtam,
daccal válaszoltam.
Edzettem akaratomat,
saját magam neveltem magamat.
Hallgattam végtelen türelemmel,
felnőtteknek engedelemmel.
Őriztem sok lelki sebet,
de évek során sok behegedt.
Megbocsátani? nem lehet,
bosszút állni nem érdemes.
Kerestem az igazságot,
megvetettem a világot,
mely tele volt hazugsággal,
nem fizetett boldogsággal.
Szerényen, de sikerekkel
elképzelt józan tervekkel
leéltem az életemet,
gyűjtöttem életbölcsességeket.
Ne vesd le lelked köntösét,
gyalázatot hoz a meztelenség.
Ne tárulkozz ki!
By karola
1 hozzászólás
Kedves Karola! A vers jó, és olyan gondolatokat vet fel, amire érdemes reagálni. "Ne vesd le lelked köntösét, gyalázatot hoz a meztelenség." Igen ez így lehet, megfontolandó, ámbár a költő éppen ezt teszi, "meztelenül" mutatja meg magát – ilyenek a költők! Hol itt az igazság? Szeretettel üdvözöllek: én