Érzéseid, már kialudt vulkán
A láva tömb mélyén elalszik a vágy.
Kezem ha végigjár tested vonalán,
Már csak aludni vonz téged az ágy.
Márványhideg ajkad oly néma harag.
Kérlek ne temesd el túl mélyre magad!
Hól van te szerelmed lángvizű tava?
Féltem, ha felém jössz,felemészt a láng.
Reszkető karodnak sok becéző szava
Végtelen kéjmámor karjaiba ráz.
Ó,miért kell tölem oly messzire szaladj?
Kérlek ,elölem ne temesd el magad!
Engedd el útjára szerelmed forrását
Hadd nőjön folyóvá a szived alatt.
A szerelem hajóján értem jön mint barát,
S felevez hozzád egy új ,izzó pillanat,
S sirod csönd mélyéből lázasan kiragad.
Ugy-e nem temeted elölem el magad?
2 hozzászólás
Szia!
Két újabban feltöltött versed közül ez nyerte el jobban a tetszésemet, ezért ehhez írok. (a másik is szép, de ezt sokkal összeszedettebbnek, szerkesztettebbnek találom, no de ez csak az én véleményem)
Visszatérve a versre: a ne temesd el magad sorvégi ismétlése szép keretbe zárja a verset, majd az utolsó versszak kérdéssé alakított nem temeted előlem el magad pedig szépen nyitva hagyja a gondolatot és reményt ad a szerelemre. Tetszik továbbá a végigvezetés: 1. vsz : kihűlt szerelem képei, 2. vsz: visszatekintés (hol van kezdettel), 3. vsz: jövőkép (“új, izzó pillanat”). Ami még széppé teszi, hogy úgy érzem, ez a szerkezet nem volt teljesen tudatos.
Egyszóval: gratulálok! 🙂
Igen, nekem is tetszik ez a vers. Több mint négy sor, hosszú sorok, és mégsem veszti el vers mivoltát. Én is a visszatérést dícsérném, és van néhány igazán szép költői kép. Pl.: lángvizű tó, kéjmámor…
Érdemes volt elolvasni.
(Még egy picit a helyesírással vigyázz)