A szerelem olyan mint a négy évszak,
szeszélyes, egymást váltják a hónapok,
élted gyötrelmes körforgás amig élsz,
magányodban kis boldogságot remélsz.
Tavasszal zöld ruhát öltenek a fák,
hallgatod a madarak nászi dalát,
éled a természet, s a nap melege
szerelmet hevít a fagyos szívekbe.
Majd jön a nyár forrón, égetve perzsel,
őrjítően fájdalmas szenvedéllyel,
mindent feléget amit lel, s forr véred,
enyhülést nem remélhet szenvedésed.
Vörös ruhát ölt fel a megfáradt táj,
levelüket sírva hullatják a fák,
szeretet amit érzel agg szívedben
beköszönt az Ősz múló életedben.
Fekete lesz a tél fehér ruhája,
búcsúdalt regél a halál madara,
fagyossá válik, végleg kihűlt lelked,
itt az idő életed befejezned.
8 hozzászólás
Kedves István!
A négy évszakba sűrítetted a szerelmet és a kihűlését
.Jó megoldás és páros rímeid is szépek!
Gratulálok!
fátyolfelhő
Köszönöm kedves fátyolfelhő a dicséretedet. örülök, hogy olvasol.
Szeretettel: István
Kedves Metallica!
Azért a szenvedély nem mindig fájdalmas, esetleg a vége! :)))))
Mert az eleje csupa vágy, romantika és érzelem hullám! :)))))
Hacsak: Nem plátói 🙂
Kissé melankolikus, borúlátó a versed!
Üdv: Lyza
Köszönöm kedves Lyza. Sajnos nálam a szenvedély mindig fájdalmas.
Szeretettel: István
Nagyon szép érzelmekkel teli vers és tetszik a vers ugy szerkezetilag mint tematikailag egyaránt,nagyon szépet hoztál ki belöle üdv:Szekelyke.
Köszönöm, a dicsérő szavakat, és hogy olvastál szekelyke.
Üdv: István
Kedves István!
Szépen formált versedben érdekesen hasonlítod össze az évszakokat a szerelemmel. Szép költői szavakat használt. Ttszik, ahogyan fonod költeményed fonalát.
Jó volt elolvasni.
Szeretettel: Kata
Köszönöm, hogy olvastál kedves Kata. Örömmel tölt el, ha itt vagy.
Szeretettel: István