Negyvenkilenc

Köszöntelek negyvenkilencedik évem,
van akinek sok és van akinek kevés,
bólogat bennem ezernyi édes emlék
s mellette fájó múlt, ezernyi őrültség,

az idő szemcséi rohanva peregnek,
copfos kislányként állok szüleim mellett
büszkén nézek rájuk, őszinte emberek,
kezemet fogják, ha néha még remegek,

kamaszkorom legszebb éve üdén int még
feledni nem lehet és nem is akarom,
de lassan feslenek, ködbe vész alakom
marad egy utolsó kinek neve : remény,

szívem táncát újra járja kék ég alatt,
mégis csak félszáz, ugyan ez csak semmiség,
annyi minden vár, elmúlt évek hagy vigyék,
lesz még millió részegítő pillanat,

hát itt állok sebekkel és gyógyulok már,
százezer tücsök zenéje zsong és kántál,
bolond aki mindig csak éveket számlál,

köszöntelek negyvenkilencedik évem,
fejem lassan a nyárból őszbe, télbe ér
ideje lesz most már lassan révbe érnem.