Néha csak nézünk, de nem látunk…
Valakire vágyunk, de túl keveset várunk…
Hamar ítélünk és túl gyorsan döntünk,
s emiatt hullik később könnyünk
Néha csak állunk a parton, bár úszni szeretnénk.
Fekszünk a porban, bár a futást élveznénk.
Leragadunk a földre, bár szárnyalni szeretnénk.
Keveset szólunk, bár annál többet tudunk…
Néha csak nézünk, de nem látunk.
Néha csak egy-egy csodára várunk.
A parton állva, homokban fekve,
leragadva, keveset beszélve…
Néha csak nézünk, de nem látunk…
Valakire vágyunk, de túl keveset várunk…
Hamar ítélünk és túl gyorsan döntünk,
s emiatt hullik később könnyünk
Néha nem is tudjuk, mit érzünk,
Csak az ismeretlentől félünk…
Rettegünk attól, mit nem tudunk előre,
hogy saját érzéseinkkel nem jutunk dűlőre…
Tudjuk, hogy érzünk, de ettől is félünk…
A tükörbe is szorongva nézünk…
Tudjuk: Ki kell mondanunk,
de ehhez is gyávák vagyunk!
Néha csak nézünk, de nem látunk…
Valakire vágyunk, de túl keveset várunk…
Hamar ítélünk és túl gyorsan döntünk,
s emiatt hullik később könnyünk
Csak gondolatban szárnyalunk, csak fejben beszélünk,
csak gondolatban úszunk, csak szívben érzünk!
Csak gondolatban élünk, csak képletesen értve,
nem mi magunk, csak a lelkünk fagy jégbe…
Néha csak nézünk, de nem látunk…
Valakire vágyunk, de túl keveset várunk…
Hamar ítélünk és túl gyorsan döntünk,
s emiatt hullik később könnyünk