Nehéz idő, képtelen bajban
meg se érint, átgurul rajtam
Présel, lapít laposra talpa;
Döngöl földbe, formál elnagyoltan
Terelt idő, végtelen zajban,
meg nem áll, s nem javít rajtam,
csak megy hideg, kegyetlen talpa
rám lép, elnyom, szinte készakarva.
Imaórám, tisztulás percei
két taposás közt, pihenteti
lelkem, máris hátamon érzem,
meggyógyíthat újra, egészen.
Terelik rám, s rád, nincs kivétel,
egy szekénrnyom, amiben vérzel,
ma is egyszer, hol p is halad
testemen át, a kemény járat.
Nem nyögök, vállalom újra,
tereljen csak, ropogjon csontom,
mint mozsárban illatos fűszer,
szálljon fel az égbe hittel.
Nehéz idő, képtelen bajban,
meg se említ, átgurul rajtam,
présel, lapít laposra talpa,
döngöl földbe, formál elnagyoltan.
4 hozzászólás
Kedves Miki!
Úgy, ahogy Te is megírtad versedben, nehéz időket élünk. De két taposás között talán akad némi idő új erőt gyűjteni, menni tovább.
Egy megjegyzés: A 4. versszakban úgy gondolom néhány betű lemaradt.
"ma is egyszer, ho p is halad", valószínűleg holnap akart lenni.
Üdvözlettel: Zsóka
Iiigen – kedves Zsóka, valóban hibákkal tele ez a vers, elnézésed kérném és kösz a javításért
Kedves Miki vannak nehéz idők, de azért élünk, hogy túltegyük magunkat……….
Valóban nehéz időket élünk. Nagyon élethűen tudtad átadni, lendületes, sodró a versed.
Az utolsó versszak nagyon-nagyon találó, "döngöl földbe", bizony, csak éppen a kis emberrel senki sem törődik. Tetszett, nagyon.
Üdvözlettel
Ida