s az ébredés is jeget lehel
a hajnal ablakára – lám,
és lassan fedi hólepel
ki kéne kaparni, de most,
-holnapra eltűnik talán-
nyomot hagy szívem jégfalán
nélküle nem tudom mi lesz,
nélküle hullnak csillagok,
ha már nincs, nem lesz életem,
nélküle én is megfagyok
3 hozzászólás
Ettől a verstől olyan érzésem van, mintha te egy esőcsepp lennél és szomorúságtól hópehellyé válnál. Elbűvölők a soraid, olyan formában írtál, amelytől mindenki együtt érezhet veled.
Grat,
Réka
Azt iszem, mindnyájan egyetértünk abban, hogy anélkül, akit szeretünk szomorúság az életünk.
Nagyon szép hasonlatokat, szavakat használsz verseidben. Ebben legjobban mefogott: "az ébredés is jeget lehel a hajnal ablakára", de ezen kívül is jó volt olvasni a versed.
Szeretettel: Kata
Kedves Réka és Kata!
Köszönöm szépen a kedves szavaitokat 🙂
Szeretettel Éva