Szerény, barna szemeidbe nézek,
Emlékeddel nap mint nap élek,
Halk, gyengéd hangodat hallom,
Nélküled csak búsan álmodom.
Hűs forrás minden szavad,
Fájdalmaim zúgnak, elöntik agyam,
Vajon mi itt ez a tompa érzet,
Idebent üvöltő zajban annyira félek.
Újra védtelen, kicsi gyermek vagyok,
Félek, mert hamarosan meghalok,
Többé nem láthatom tiszta arcodat,
Nem hallhatom kedves hangodat.
Isten veled bűvös, csalóka álom,
Csak hazugság, hogy éltem, kiáltom,
Sajgó szívemben egy ér elpattan hirtelen,
Elhaló, halk szavam elvész a semmiben.