Ölelem ruháid, illatod keresem,
A búcsú pillanatait sosem feledem.
Bár pár nap mit egyedül kell töltenem,
Mégis üresnek érzem magam nélküled.
Elvitted a meleget, és a színeket,
A napfényt, a nevetést, s a jó kedvemet.
Nem hagytál nekem mást, csak néhány emléket:
Kezemet fogod, vagy szorosan átölelsz.
Ebből a pár képből tengődöm egész nap,
S merítek erőt a következő harcra.
Mert minden percben csatát vívok miattad,
Hogy a magány el ne hatalmasodjon rajtam.
Percenként hívnálak, hogy hangod hallhassam,
Szemed, mosolyod egy pillanatra láthassam.
Karjaidba bújnék, szorosan ölelnélek,
Többé magamtól el sosem engednélek.
Neked talán csak ragaszkodásnak tűnhet,
Én viszont szenvedek minden egyes percben.
Menned kellett, és én vissza nem tarthattalak,
Csak ruhád hagytad itt, az illatoddal rajta.
1 hozzászólás
Szia!
A mondanivalót értem és tetszik is,de a rímek elég sok helyen sántítanak.
Egyedül a negyedik versszakban vannak meg mind a 4sorban, páros rím formájában, de ott is ragrímeket használsz.
Szerintem, ha figyelsz, könnyen kiküszöbölhető ez a dolog.
Persze, ez csak az én véleményem, remélem nem bántottalak meg vele.
üdv: sosem