Nem írok többé, hagyjatok!

Ma olvasok – hátha megihlet egy kósza gondolat –
átcaplatok a sorokon; az egyik szíven vág
– no, ezt most elkapom – az előző viszont elszalad.
Nem baj, úgyis szomorú volt nagyon – még most is fáj –

a harmadikra biztosan rácsapok. Kapaszkodom,
de pottyanok, ő magába húz, én belemegyek,
megmászok benne hat hegyet – csak ihletet adjatok –
ez kér, a szemtelenebb átkutat – nesze neked,

most nagyokat hallgatok – mert így írtok Ti, a nagyok –
érzem fáradok. Nem baj, nálad beleheverek,
– ez finom, ez most szeretem meleg – továbbmaradok,
már úgyis mindegy, feladom, nem bírok veletek.

Itt fájdalmak, amott vágy-utak – úgy érzem, büntetnek –
menekülök, most tényleg a kezemre csaptatok
– kint esik, arcomon mért’ csorog – belülről lüktetnek…
Nem írok többé – semmit sem hagytatok – hagyjatok!