Nem mondom, hogy szeress.
Ajtót sem nyítok, hogy elmehess!
A mi szerelmünk,
Esővíz és patak,
A völgyek felé szaladt,
Nyomtalanul.
Nem mondom, hogy szeress!
Mert nem igazak a szavak,
Csak pokol és szidalom,
Hagyják el ajkadat.
Én eltűnök a semmibe,
Nyomtalanul.
Nem mondom, hogy szeress !
Hiába mondanám.
Parancsra szerelmet nem adhatsz,
Nyakamat csak igába hajtanám.
Inkább eltűnök valahová,
Nyomtalanul !
4 hozzászólás
Kedves László!
Olyan szerelmet, amilyet leírtál, valóban nem érdemes fenntartani, mert az nem is szerelem. Jobb békében elválni, feledés után úgyis jön valaki más, aki majd pótolni tudja, amit elmulasztottál.
Szeretettel üdvözöllek: Kata
Kedves Kata
Köszi a figyelmedet, már lassan minden kifogyunk, eltününk nyomtalanul.
Nagyon jó leírtad. Ha már mondani kell valakinek hogy szeressen, nem ér az semmit.
Hazugságban meg élni kész nyomor.
Gratulálok. Üdvözlettel alexa
Ismétlődő soraid erősítik a mondanivalót, szép hasonlat a völgy felé eltűnő esővíz. Jó vers, de valami pici hiányzik belőle. Nem tudom, mi. Maga a szakítás hangulata talán. Hogy bánt ez, vagy sem?