Nem kérek bocsánatot
Bocsánat már nincsen
A rózsa csak egyszer nyílik
Utána hervasztó ősz jön
Zimankós hosszú éjjelek
Megbántott szíveinket
Gyógyítjuk a kandalló mellett
Mint megfáradt öregek
Hiába a megbánás, a gyónás
Nem vagyunk Istenek
A bűnt, amit elkövettünk
Csak lassan feledni lehet
Csupán feledni, mint a többit
Az idő mindent eltemet
Jöhetnek újabb megbántások
Újabb megbocsátó Istenek
Hazudni akkor sem lehet
Hogy nem volt egy barátásg
Mondtunk egymásnak szépeket
Örültünk egymás szavának
És hittük,hogy feltámadt a szeretet
Aztán közénk jött az ördög
Küldött szíveinkbe bőven
Megbántó, sötét képeket
Nem keresem soha a hibást
A hiba itt él köztünk a mába
Ezért képtelenek vagyunk még
A mindent felejtő megbocsájtásra
Kamtjával adni vissza a bántást
Ez volt nálunk minden akarat
De titkon várjuk a Messiást egy Istent
Akik nekünk megint megbocsátanak
1 hozzászólás
Szia,
Tetszik a versed mondanivalója és szépen végigvezeted az alapgondolatot.
(van benne egy – két elgépelés, erre csak felhívom a figyelmed) 🙂