Nem magadért

Nem temetésre érkeztem,
hanem csak boldogan élni,
biztosan sokat vétkeztem,
mert elkezdtem nagyon félni,
adtál rá ezernyi okot,
csendesen magamban tűrtem,
lelkem mélye fájón zokog,
éjszaka lepedőm gyűrtem,
meddig bírja az ember még,
csatát vív, mosolyért harcol,
egyszer eljön a sötét vég,
szádra furcsa fintort karcol,
s ha mégis nem bírja tovább,
honnan lesz majd a tartalék,
kivárja szenvedve sorát,
talán holnap, talán ma még,
kezed nyújtod, de karod kell,
de megtennél mindent érte,
nincs ki a sárból felemel,
fakul lassan a nap fénye,
s mit láttál csalfa délibáb,
csak szemfényvesztés az egész,
halkan elsuttogsz egy imát
érte, akkor sem magadért.