Nem tudsz eltagadni
árnyékként követlek
megvert megáldott képzeletemmel
mely őrzi a csodákat
lábad ívét
csípőd hajlatát
a vállad
s hiába tagadsz meg, s hiába szorítod
vékony vonallá
a szádat
bőrödön átütnek
s átütnek rám a vágyak
s várva téged visszavárlak
és
éjszakáimon visszatérsz te kínommá
vágyammá felépítve
ÉBENFA ÉS MÁRVÁNY
s újra látlak
látom a csodákat
zuhog az igézet kitakart testemmel
virrasztok érted
kitakart
idegekkel
nincsen előled menedékem
szavak
mondod szavak
de nem érted meg ha hallgatok
és nincs hitem a hallgatás erejében
az ősanyag vagy bennem
a paráznaság
önmagát égető hiánya
titok vagy
kőteher
kárhozat
van-e legalább részvéted irántam ?
1 hozzászólás
Zseniális VERS!
Éteri szenvedély. Egyszerre patetikus és profán.
nagyon tetszett Greynek