csak tollpihe a szélben-
sodródok céltalan,
csak porszem az utadon-
átlépsz és vége van…
…ó, pedig lehetnék
bánatodban támasz,
kérdésedre válasz,
napjaidban szépség,
tavaszodban kék ég,
nyaradban hűs szellő,
ősszel langy sugár,
télen a hópihe
mi arcodon pihen,
és olvadásra vár,
éjszakádban álom,
nappal nyugalom,
múltadban szép emlék,
de még visszatérnék,
s jövődben én lennék
életedet őrző,
lépteidet féltő
óvó mindened-
-ez lehetnék neked…
…s most mégsem vagyok más
csak tűnő fény az éjben,
csak épp felvillanok…
(szikráznak csillagok,
s nem látod hol vagyok)
6 hozzászólás
Kedves Dreaming!
A mostani szépen megírt, és mindent megigérő versedre, csak Laurell Kaye Hamilton
idézetét tudom neked elküldeni:
"A nagy szerelem sem olyan, mint a versekben. Van a mámor meg a szenvedély, de később csak a fájdalom marad. És az utóbbi sokkal tovább tart."
Megérdemli egyáltalán valaki, hogy ennyi szeretetet ignoráljon, és az aki adna, hogy ennyit szenvedjen
Üdv Toni
Kedves Dreaming!
Ez mind Te vagy, és ezt nem veszi észre?
A vers szép gratulálok.
Szeretettel üdv:hova
Kedves dreaming!
Ha Te mindez és így tudnál lenni…
Nem is hiszem, hogy lehet Téged nem észrevenni…:)
Szia Toni!
Nem tudom igaziból, hogy megérdemli-e, mert ezen nem szoktam gondolkodni…csak másképp nem tudok tenni 🙂
Szia Hova!
Észreveszi, csak viszonozni nem tudja…
Szia Dóra!
Észrevesz, és szeret is – mint barátot – úgy nagyon… 🙂
Meg kell elégedjek ennyivel.
A többit meg "kiírom" magamból 🙁