a házsorok között egy darab pillanat.
Elsápadnak a falak, hullámzanak,
az esti fényben félek rám omolnak.
Nyikorgó ajtó, zörgő kulcscsomó.
Hűvös már bennem a lélek, odabenn
nem vár már senki aki megölel,
csak egy apró kis lélekharang,
benne emlékek, kicsi csoda,
néztem, majdnem összetörtem.
20 hozzászólás
Kedves oroszlán!
Kirázott a hideg, amikor a versed olvastam. Ha néhányat kívánhatnék (és miért is ne kívánhatnék?) az egyik az, hogy soha, senki ne érezze a magány érzését. Mindenkinek legyen legalább egy "kis lélekharang", ami csengettyűzik abban a bizonyos csendben.
…és bizony arra a kis harangra nagyon kell vigyázni!
Nagyon szép a versed!
Őszintén és szeretettel gratulálok!
Gyömbér
Kedves Gyömbér!
Nagyon szépen köszönöm a soraidat, a gratulációdat.
Ritkán érzem magányosnak magam. Vannak barátaim, családom. Csak este mikor egyedül vagyok, vannak pillanatok amikor igencsak nehéz.
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Szép versedből a magány érzését véltem kifejezni, s azt, hogy jó lenne, ha odabent várnának, s
nem kellene egyedül maradni az otthonodban. Ha mégis feltűnik benned az a "kicsi csoda", akkor vigyázz, és inkább örülj, mint hogy összetörjön!
Szép burokba tudod foglalni érzéseidet, amit szeretettel olvastam: Kata
Drága Kata!
Köszönöm az együtt érző, kedves soraidat. Igyekszem megőrizni a csodákat.
Szeretettel láttalak: Ica
Kedves oroszlán!
´Elsápadnak a falak,hullámzanak
az esti fényben félek rámomlanak´
Nehéz és fájó érzések!A legjobbakat!
Szeretettel:sailor
Kedves Sailor!
Köszönöm a jó kívánságodat.
Mint írtam Gyömbérnek, csak ritkán érzem magam magányosnak.
Üdvözöllek: Ica
Kedves oroszlán, nagyon jól átérezhető a versed. Bennem érdekes hatást keltett, hogy az utolsó sort visszatetted múltidőbe, mert addig a jelenben épült a versed.
aLéb
Kedves aLéb!
Köszönöm figyelmedet.
Átkúszik a jelen sokszor a múltba, az érzések itt is ott is jelen vannak.
Javíthatom, hogy " nézem…
Üdvözlettel: Ica
…de ott volt a "majdnem"! Nem, Ica, az ember csak akkor magányos, ha kihal belőle a remény, mint kandeláberből az esti fény… Nincs magány, lemondó ember van, aki lemond a saját boldogságáról, ami lehet, hogy ott lapul a "házsorok között". Az emlékezet pedig a magány gyilkosa, mert amíg emlékezünk, nincs, mi összetörjön…
Szép vers.
Üdv,
A.
Kedves Andrea!
Örülök a kedves soraidnak, mely rávilágít a lényegre. (amíg élünk, addig remélünk! én is!)
Szeretettel üdvözöllek: Ica
Szia oroszlán! 🙂
Nem a lelked jöttem cirógatni, inkább tisztelgek. Nem először teszem, nem is utoljára.
Még mindig nagyon szeretek nálad megpihenni, gondolkodni. És hogy mire jutok? Hát arra, hogy jókor vagyok jó helyen. 🙂
Köszönöm. 🙂
Szeretettel: Kankalin
Szia kedves Kankalin!
Nagyon örülök és köszönöm, hogy itt voltál!
Szeretettel: Ica
Kedves Ica!
Csak majdnem, de nem sikerült összetörnöd, és azért nem vár senki, mert minden ember, minden élőlény maga a teljesség!
🙂
Szeretettel: Szabolcs
Köszönöm kedves Szabolcs, hogy olvastad a versem.
Üdvözlettel: Ica
Megható és szépséges sorok.
Kincsek az emlékek, drága Ica és olyan jó emlékezni.
Szerintem, törhetetlen! 🙂
Ölelésem
Ida
Drága Idám!
Nem is veheti el tőlünk senki az emlékeinket, a csodákat sem.
Öleléssel: ica
Gyönyörű a versed drága Ica !
Megkapó és megható…
Szeretettel ölellek: Zsu
Köszönöm, hogy itt voltál drága Zsu.
Szeretettel ölellek: Ica
Szia Ica, engem is megfogott melankolikus hangulatával ez a versed, örülök, h rátaláltam, s elolvastam. Gyakran a belső fájdalom az, ami ilyen csodálatos sorokat tud ihletni! Sok szeretettel üdvözöllek: én
Nagyon szépen köszönöm és örülök hogy olvastad a versem kedves Laci.
Az átélt érzéseket lehet hitelesen megírni.
Szeretettel üdvözöllek: Ica