most is ott vagyunk néha
hangtalan a békén ülve
köröttünk a fák szédülve
lógnak s a völgy is néma
a csend torlódik bennünk
magányszél fújja időnként
kévékbe kötözve mellénk
a szót ideje mennünk
s egyre több érkezik már
sötét nehéz fellegekben
barlangok kráterek csendje
lassan permetez szitál
vágyunk oda még néha
hangtalan a békén ülve
egymás szemébe szédülve
nézni s ajkunk néma
8 hozzászólás
Kedves András!
Érdekes tőled ez a verselés.Se vessző se pont,csak szóközök.Igaz így ott hallgatok el én is ahol kévébe kötözve mellém érkezik a szó.Nekem ez nagyon tetszik olyan mélyrőljövő érzéseket hoz felszínre bennem.Köszönöm.
Üdv:hova
én köszönöm, kedves Hova
Szia!
Szép, mint mindig.
Szeretettel:Selanne
Nagyon szép vers!
Szeretettel: Rozália
Gratulálok! Elgondolkodtatott…
Gy.
köszönöm, Selanne
köszönöm, Rozália
köszönöm, Gyömbér