Nézem, ahogy érzelmet csókol
egy szépnyakú sörösüveg szájára,
s közben két szemével a végtelen
messziséget figyeli és vigyázza.
Majd tekintete a távolról
újra a már üresedő üvegre téved.
Búcsút vesz az utolsó kortytól.
Lassan, így minden cseppet érez.
Valami elfogyott, de belül,
tudja Ő is, hogy több lett,
hisz minden korttyal egy magányos
szívet édes boldogsággal töltött meg.
Végül fáradtan hunyja le szemét,
már nem figyel a végtelenre, az éjszakára.
Még érzi a boldogság utolsó cseppjének ízét,
de már a csillagok vigyáznak nyugodt álmára.
2 hozzászólás
Szép és egyben nagyon szomorú vers,orditt a magány ,belöle,engem megfogott,gratulálok.
Köszönöm!!!