Lassan elmúlnak a hosszú nappalok,
szedelődzködik immár buzgón a nyár,
puttonyába rakja, mi jó és szép volt,
s itt marad nekünk a kifosztott táj.
Halványabban pislognak a csillagok,
ökörnyál úszik az elpilledt mezőn,
ördögszekeret hajt a rút őszi szél…
de bennem a nyár még visszaköszön.
Röpke bája hív a magányos parton,
– homokórában peregnek a szemek –
édes dinnyelé csorog még ajkamon,
s tudom, hogy egyszer én is elmegyek…
16 hozzászólás
Kedves Ida! Megérintettek soraid.Most veszítettem el kedves ismerősöm, így nyár végén és lassan én is készülődhetek. Nagyon szép versedhez szívvel gratulálok. Éva
Köszönöm szépen, kedves Éva. Örülök, hogy megérintett, hogy tetszik a vers, de ne gondolj még a készülődésre.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Csodaszép képek!'
"Röpke bája hív a magányos parton,
– homokórában peregnek a szemek -"
Szeretettel gratulálok:sailor
Köszönöm a kedves sorokat, és örülök, hogy mindig találsz benne valami szépet.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida!
Érdekes, hogy egyszerre tettünk fel hasonló témájú, a nyarat búcsúztató, elmúlást fájlaló verseket. Talán ebből is látszik, hogy egy hullámhosszon vagyunk. 🙂
Ami a versedet illeti, nagyon tetszik, és számomra az utolsó versszak a legkedvesebb, az idézi leginkább a búcsú mélabúját.
Szeretettel: Klári
Kedves Klári!
Valahogy benne van a levegőben a búcsú hangulata, talán erre éreztünk rá mindketten, de biztos vagyok benne, hogy sorjáznak majd a nyárbúcsúztató versek.
Köszönöm kedves soraid, hozzám is az utolsó versszak áll a legközelebb, örülök, hogy neked is tetszik a legjobban.
Szeretettel
Ida
Drága Ida!
Gyönyörű és szomorú! De még ez után jön a szelíd nyár, a gyöngéd-meleg fényeivel, még talán lesz egy napos hónapunk. Bizakodj, ne szomorodj!
Ölellek szeretettel:
Ylen
Drága Ylen!
Talán tényleg szomorú, mint minden búcsú, de azért én nem szomorkodom. Imádom az őszt, az őszi varázslatos színkavalkádot, talán a nyárnál is jobban szeretem.
Köszönöm kedves soraid és legyen csodaszép őszünk! 🙂
Ölellek!
Ida
Kedves Ida!
Gyönyörű a vers! Szomorú, melankolikus, mint egy "nyár-végi búcsú".
Nagyon tetszett, gratulálok:
feri
Köszönöm, Feri, hogy itt jártál és hozzászólást írtál. Annak viszont örülök, hogy tetszett, amit itt találtál.
Szeretettel
Ida
Kedves Ida !
Nagyon tetszik a kedves búcsúztatód a nyártól. Ám itt az ősz az ő jóleső melegével, az újra bimbózó ibolyával, a mogyoróbokor friss barkáival, a ragaszkodásukkal, hogy lám még ilyen őszi időben is fel tudnak frissülni, megtudnak újulni.Jelzik a hosszú őszidőt, s érezd Te is ugyanezt drága Ida.
Szeretettel gondolok rád és gratulálok gyönyörűen szép versedhez, Zsófi.
Kedves Zsófi!
Köszönöm soraid. Ne aggódj miattam, én imádom az őszt a csodálatos színeivel, a hangulatával, talán az egyik legszebb évszak. 🙂
köszönöm szépen, hogy erre jártál, és meglátogattál.
Szeretettel
Ida
Tetszik !
Köszönöm szépen. 🙂
Kedves Ida!
Különösen tetszik az a hatalmas gondolati ugrás a vers két utolsó sora között.
Kicsit meg is irigyeltem!
Szeretettel:
Ildikó
Köszönöm szépen, Ildikó.
Szeretettel!
Ida