Nyári zápor

Délelőtt, persze, csak a napsütés,
nem fújt a szél sem, harminchat a hőfok,
az utca csendes, nincs tülekedés,
árnyékba bújni, erre van most jó ok.

Ám dél körül már változott az ég,
a szürke felhők lassan gyülekeztek,
a kék derült volt köztük, tiszta még,
rövidnadrágos népek jöttek-mentek.

A hőség persze nem hagyott alább,
bogárvilágot a lég is lenyomta,
egymásra néztünk, ki bírja tovább,
csak inni, inni, több litert naponta!

Aztán egy nem várt éles csattanás,
vakító villám cikázott az égen,
ablak csapódott, lett nagy futkosás,
teremtett lélek nem maradt a téren.

Dézsából, százból mintha öntenék,
rákezdett, porzott, harsogott a zápor,
rohant az ár, hisz’ nincsen rajta fék,
ömlött ereszről, csatornából, fáról.

Valódi nyári zápor volt, igen,
mindennel együtt – nem tartott sokáig,
váratlan indult, s állt el hirtelen,
nem érdekelte, hogy tetőnk beázik.

Ismét a nap süt, fényesen ragyog,
szerte a tócsák gyorsan felszívódnak,
autók járnak, nyílnak ablakok,
színházi páholy feelingje van soknak.

Ilyenkor párás, hűs a levegő,
az ózonillat megtölti tüdőmet,
ó nyári zápor, mindent éltető,
megifjodásom várom mindig tőled!
_______________________________________