Nyári zápor

Tűző napsugár, sehol egy felhő!
Csak reménykedem, hogy egyszer majd eljő!
Hoz nekem enyhülést, életet a rétnek.
Szomjazó virágok sóhajtoznak érted.

Szárazságtól lassan reped a földkéreg
búzakalászok kábán lengedeznek
Kéklő búzavirág, piros pipacs virít,
Aranyló kalászok feje vakítón kacsint

Egyszer csak megmozdul enyhén a szellő
ringó búzakalász kecsesen megdől.
Egy – egy csepp cseppen, elered az eső
lassan elsötétül a vakító felhő.

Komor felhők gyűlnek sokasodnak végre,
felsóhajt az erdő! Eső lesz végre!
Szomjas a föld, a rét, és a fák
Gyűlnek a vadak , szomjukat oltják.

Egyre sűrűbben elered az eső,
villámok cikáznak, feljajdul az erdő
Száraz fakorona a földig hajol
Egy némely ága harsogva landol.

A szél most már nem szelíd, tördeli az ágat,
tojás nagyságú jég szabdalja a fákat.
Fűzfa meghajol mélyen a földig
nem törik az ága, hangosan csapódik.

Patakokban gyűlnek a hulló esőcseppek
Itt ott a föveny közt rohannak, majd megint eltűnnek.
Nyúlanyó rohan kicsinyeit menti
Őz suta a szélben családját keresi.

Enyhül a zápor, napfény csillan ágon
a szél szelídül, játszik a fákon.
Rekkenő hőség is alább hagyott rég
Madarak trilláznak, éled a rét.

Az apró vadak is előbújnak végre
nyúlanyó is boldog kicsinye előkerült élve.
Virágok nyílnak szirmot bontanak
A napsugár is bont szivárvány szirmokat.