de nincs füled.
Sebaj! Lerajzolom
Neked,
mi bánt.
Mutatnám hát,
de nincs szemed.
Táncoljunk! S közben
érezheted,
mi bánt.
Rophatnánk!?
De nem tart karod.
Gondolj rám,
megtudhatod,
mi bánt.
Gondolnál, de
nincs agyad.
Akkor a szíveddel
„Fogd fel” azt,
mi bánt.
Szíved érzem
veszi a hírt;
Nagyon bánt,
hogy nem vagy itt
velem!
6 hozzászólás
Kedves Gyömbér!
Ha nincs velünk a kedvesünk, hangulatunk könnyen nyavalygóssá válhat, bár versedben én nem is érzem igazán a nyavalygást, inkább a kedves hiánya okozta szomorúságot. Szépen megírtad, tetszik.
Szeretettel: Rozália
Köszönöm Rozália a véleményed! 🙂 Gy.
Kedves Gyömbér!
Ha nyavalygósnak is tűnhet elsőre , számomra inkább évődés úgy a maga módján, ez lágyítja.:-)
Szeretettel:Selanne
Köszönöm kedves Selanne, hogy olvastad!
Gy.
Nekem nem nyavalygásnak tűnik, inkább kiáltásnak, sóhajnak.
Tetszett.
Üdv: harcsa
Talán, kiáltás, talán sóhaj… talán kevésbé fájó, ha nyavalygásnak nevezem… .)
Köszi az olvasást!
Gy.