Az itteni kertekbe
hiába szólítna bárki,
a lét töredelme
már nem evilági!
S ha néha torpansz
törpe igazad elé,
egy asszony keze von
fátylat? – a
bűnbocsánat elé.
Bár lehet ekkortól
a tőről metszett
rózsa: Szerelem,
Költészet,
Isten-ségesség!
Az arc jármában
csók leledz: Könny! –
csöppnyi idegenség.
S a könyveket
már nem feledheted,
mert neved s szíved
alatt
viseled –
a megszenvedetteket, –
hisz felfeküdt ellened
a betű-rácsra:
a Művészet
ótvaros Múzsája! –
avagy: Kerted
szent Kurtizánja
: a Szórend.
2 hozzászólás
Nagyon szép ez a vers, megfogott a hangulata, később visszatérek még…
Ez is egy olyan vers, amit többször kell olvasni, szeretem az ilyen verseket.
Szeretettel: Zsu
Köszönöm Susanne, ha örömöt szerzett, kis vigasz nagy szerencsétlenségeimre, hozzászólásod is, a versis.Szretettel fogadtam: Ferenc