Nyiss ablakot a világra

A Napot eltakarják a sötétszürke fellegek,
színek kavalkádja foszlik, nem tarkítja az eget,
a madárcsicsergés elhalt, csendes, szótlan a táj,
borúra vált az ég, fényre kitárt ablakot bezár.

Megindulnak némán az apró, langyos cseppek,
méregzöld levelekről lassan a földre peregnek,
majd haragossá válik az egybefüggő, kormos felhő,
kiszakadt dunyhájából egyre hullik a könnyű eső.

A lezúduló víz súlya alatt meghajlanak a fák ágai,
tikkadt meleg után magukhoz térnek a nyár virágai.
Felszabadulnak, szívják az éltető nedvességet,
kikacagják a hőséget, s nem szenvednek vereséget.

Világos már az ég, megcsillan a remény, tó tükrén napsugár,
a természet példát mutat, mint föld mélyéből előtörő buzgár,
hársfa áll a tisztáson, a vízben, de törzse büszke, sudár,
ázott, széllelbélelt koronáján fészket rakott egy darupár.

Erdő, mező kis énekesei vidám kánonba fognak,
a daluk arról szól, adj esélyt a segítő karoknak,
Mire vársz? Éneklik, szép az élet, el ne késd a percet!
Kapaszkodj fel, kedvesen bíztatnak, rajta, kezdjed!