Égre emelt tekintetem
követi a végtelen út vonalát
hidd el, én tudom mi van odaát.
Éreztem már nyugalmát
hallottam szavát a másvilágnak
de tudtam, itt még csodák várnak.
Felém nyújtott kezek,
szemek mik kísértek utamon,
itt hagyni őket lett volna fájdalom.
Megfogtam hát a csodát
itt a földön átöleltem az életet,
testem küzdött, lelkem fájdalmat temetett.
Égre emelem tekintetem
nézem az úszó felhők hadát,
talpon állva érzem, a másvilág illatát.
6 hozzászólás
Ez borzongatóan szép, Krisztina. Gratulálok: Colhicum
Jaj drága colhicum
Annyira örültem hogy írtál.Mostanában igen el vagyok havazva.Köszönöm, hogy tetszett, és hogy olvastál:Ölellek
Kriszti
Kedves Kriszti!
Tudod, most én is hasonlókat érzek,"Égre emelem tekintetem" Nagyon szép gondolatok, sorok.
Már hiányoltallak, régen láttam írásodat.
Szeretettel ölellek: Dóra
Drága Dóra
Nagyon nagy szeretettel olvastam a verseid.Előbb kellett volna már megosztanod velünk, azt a tehetséget, amit ez idáig, a hozzászólásaidból, csak sejtetni véltél velünk.
Ölellek nagy szeretettel:Kriszti
Kedves Krisztina versedből nagy szomorúság, bánat árad. Azért örülök, hogy a végén sikerült felülkerekedned. Csak gratulálni tudok. Van még mit tenned e földön. Írj sok ilyen szép verset. 🙂
Köszönöm neked, mint minden odaadó figyelmet, amit szánsz rám.
Ölellek nagy barátsággal:Kriszti