Okafogyottá vált,
hogy lemenjek hozzád,
s mert megírtam, amit gondolok,
olyan erővel tört
rám a vágy, hogy nem is gondolod.
Melegség öntött el,
parázslik a testem.
Menten ágynak estem.
emléked ölemben ringatózott.
mmm mmm
Én kicsi munkásom,
egyetlenem.
Miért nem szakad ki
menten szívem?
Miért nem szakad ki?
Miért nem hasad ki?
Az én árva,
szegény szívem?
Miért hogy nem lehetsz
csak az enyém?
Miért hogy hiába
szeretlek én?
Miért hogy kívánlak
csak téged imádlak?
Megeszlek – kihánylak,
Ó Te szegény!
Hazudtam érted én,
hogy lássalak,
Mentem volna hozzád,
Hogy várjalak,
Kapumba kiállva,
Szívemet kitárva,
Legénykém te árva
Boldognak hadd lássalak!
8 hozzászólás
Kedves Ildikó!
Szenvedély és szenvedély. (legyen bármiről is szó) Erről írtam már neked. A szenvedélyességed hozza magával azt a lendületet, amelyet mindig érzek a soraidban. "Okafogyott" lenne a versed? Nem, mert így olvashattam. (Legalábbis ebből az aspektusból nézve) 🙂
Szeretettel
Zoli
Köszönöm, kedves Zoli!
Mióta verseket írok, abba hagytam a az önmarcangolást, amit két szenvedély között szoktam csinálni.
Igen, ezt talán Apukámtól örököltem!
Szenvedélyesen dolgozott, méhészkedett, dohányzott.
Én i,s vagy szenvedélyesen csinálok valamit, vagy sehogy.
Köszönöm, hogy ezt is leírhattam.
Szeretettel: Ildikó
Keves Ildiko!
Csodaszép !
Öszinte!
Gratulálok:sailor
Köszönöm szépen, kedves Sailor!
Szeretettel: Ildikó
Kedves Ildikó, őszinte szavak, szenvedély izzik bennük! Tetszett ez a versed! Szeretettel : én
Köszönöm kedves Bödön!
Szeretettel
Ildikó
Szeretettel olvastam szenvedélytől izzó, őszinte versedet kedves Ildikó!
Gratulálok: Ica
Drága Icám!
Köszönöm szépen!
Szeretettel
Ildikó