Ölelj, gyere, ölelj, két karod, mint hólepel,
Mely alatt a mag, a földben nyugton áttelel!
Nekem is ott van megnyugvásom,
Két karodban, mely boldogságom!
Mikor hozzád bújva érzem tested melegét,
Fejem válladba fúrva, elönt a szenvedély!
Érzem, akkor itthon vagyok, itt az én helyem,
Veled, örökké, kivel ily boldog lehetek!
Ölelj, gyere, ölelj még, hidd el ebből soha nem elég,
Vedd el a virágtól a napfényt, látod, csak pár napig él!
Ám ha éri a csodálatos fény, melynek élvezi melegét,
Csodát tesz maga is, kinyílik, és derűt ad a világ felé!
Mikor hozzád bújva érzem, szíved gyors verését,
Lelkemmel fogadom, annak, édes üzenését!
Csak te kellesz nekem, üzeni lelkemnek,
Lelkem pedig vissza, örökké szeretlek!