dudoros kékség átüt a száraz bőrön
ujjai szorítják a múló pillanatot, én őrzöm,
nehogy a múlt szablyájával sebeket
ejtsen a jelenünk kiszolgáltatott testén,
s a már alig foszforeszkáló jövőnket kioltsa
míg ő azon küszködik, hogy zihálását elfojtsa
engem idegesít a falon függő lila festmény