Ördögűző

Bolond világom élveteg,
lerészegedve hempereg
vigyorgva ördögével,
eladta önmagát, balog
melódiákra tántorog,
virágaimra térdel.

Kevély, s a háborúra kész
kalandorok között miséz,
az Istenét elűzte,
rohanva végzetébe már,
hiába várja rút halál,
kapaszkodik szelébe.

Hiába int a múlt felé,
akárha elfelejtené
megannyi forrt sebét rég,
leszegve balga üstökét
kikényszeríti végzetét,
s nem éri át a kétség.

De vad futása véget ér
mikorra múlni kezd a tél,
s tavaszt igéz a reggel,
a vére tán lecsendesül,
ölébe újra béke ül,
leszámol ördögével.