Telik az idő,
múlnak a napok,
jönnek a melegek
s a zord fagyok,
rügyeznek a fák
majd lehull a levél,
szívemben egy elfojtott vágy,
mit lelkem oly régóta remél.
Múlnak az évek,
egyre öregszem,
magam mögött hagyom
fiatal életem.
Egyedül nem jó,
de mindig ezt érzem,
lelkem mint elsüllyedt hajó
az élet tengerében.
Egyszer elmúlik majd
minden fájdalom,
az Élet fája újra kihajt
egy másik világon.
Megáll majd az idő,
csak a lélek lesz jelen,
testem felett puha föld fedő,
de mindez már oly végtelen.
7 hozzászólás
Nagyon belátó, komoly, érzelmes, és előre látó! Nálam ez az Öregkor. Gratula!
Ritkán kerül az ember kezébe ilyen gyöngyszem!
Köszönöm a pozitív véleményedet, az ilyenek mindig nagyon jól esnek!
Üdv: Kriszti
Kedves Krisztina! Nagyon tetszett a versed, gratulálok. Üdv.: Túri I.
Köszönöm, bár én ettől még messze állok, de olyan jó volt leírni ezeket a gondolatokat.. Köszönöm.
Gratulálok,nagyon tetszik.
Csodásan írtál az öregedésről, így már több kedvem lesz hozzá:) Gratulálok!:)
Köszönöm, remélem azért nem jön majd olyan gyorsan.