Ormokon

Hegyek ormain
megpihennek a felhők
könnyet ejtenek

felettük az ég
most magába rejt fényes
csillagképeket

Büszke ormain
a néma csend honol és
magány sírdogál

ott kapaszkodik
az idő még és lehet
néha meg-megáll

Várak álltak rég
rajta mind pusztuló lét
rom halom csupán

ormok átka lett
és völgyekre zúdítja
örök bánatát

Már ott nyugszik lenn
tanúja múló létnek
más lett a világ

emlékek ölén
csak gyászos feketében
nyílik már virág

Hegyek ormát is
vad viharok tépik de
büszkén áll tovább

magában őrzi
az idő lépteinek
súlyos lábnyomát