Örökké hűen

Reszketett a szívem az oltár előtt.
Félve súgták ajkaim az igent.
Féltem, hogy csak tünde–álom,
s eltűnsz ha felébredek.

Aggódott a lelkem az oltár előtt.
Éberen nézte az embereket.
Vigyázott szerelmünkre, hogy ne
lopják el fényét, se rokonok, se idegenek.

Tűnődtek gondolataim az oltár előtt.
Mi lesz ezután veled, s velem?
Fogunk–e játszani még, vagy új
palástunk a felnőttek merevsége lesz?

A pillanat elillant, s most már
tudom, érzéseink csak a miénk.
S nem számít rajtunk kívül semmi
csak az, hogy új címünk: férj, s feleség.

Add hát hitvesi csókod
minden napszakban nekem,
s hadd tündököljek oldaladon,
mint hű, örökké hű szerelmesed.