Voltam én szívet megnyerő, harcos katona,
voltam tévelyedett oroszlán, s voltam szívet vesztő,
sok kegyet elvesztő.
Nem akar az oroszlán nyugalmat, nem akar magának!
Csöpnyi zajt, csak lelkes mindig bús, szomorú dalt.
Vándorlok az úton, kezem a levegőt kapkodja,
szívem még a régi nyarat feszíti, hangom a hangodat
vezérli.
Felhők hol vagytok?
Vidámságot felém nem mutattok!
Hiszen ti mozoghattok szabadon, az oroszlán
megkötözve, még mindig a gazdájáért vesződve.
Tántorog az út a lábam alatt, tántorogva egy galamb
felém mutatva, kéri az eget, kéri a felleget.
Nem adom oda a dalom, hisz így nem lesz forradalom.
A szívem nem adom, mert a gazdájért fáj de nagyon!
Tovább ballagok, nézem az eget, tudom a szerelem
többé nem felém nevet, hiszen te voltál, s leszel
a drága kő, kiért kár lenne még egy veszendő.
2 hozzászólás
Szia, te kis oroszlán!
Küzdj, és meglásd, boldog leszel!
Ne sírd vissza a múltat, a jövő csodálatosabb!
Beteljesedik minden, amire vágysz.
Jó a vers hangulata, tetszenek a soron belüli rímek, különleges dallamot adnak a műnek, kevés költőnél láttam ilyet.
Szép és logikus a felépítés is.
Minden jót.
Üdv.:Tamás
Szia!
Köszönöm a véleményezésed!
Csupán ismételni tudom magamat:"Nem adom oda a dalom, hisz így nem lesz forradalom"
Van múlt, jelen, jövő, így a múlt is fontos nem csak a jelen, vagy a jövő!
Üdv: Mónika