A másik oldalára fordul;
nyáron
holdfénnyel takarózott,
tenyerébe nap hullt,
most a neon süti
szakadatlanul.
Csak ő szakadt,
az aluljárót elönti
az áporodott szag,
néha egy slukk,
máskor rágyújt,
vizeletmintát ad,
zsíros-ragacsos hajtincseket,
szutykos ruhát,
földön kenyérbelet,
sikkes csikkeket,
spicces borszagot…
s nem zavarja,
ahogy az emberek
hajlékán járnak át,
nem nyafog.
Ez is országimázs,
meg ahogy a Himnuszba
belesül a fruska.
Az egyik naponta énekel,
a szent kenyér a gázsi,
neki – legyen Gazsi –
nem jut se müzli,
se mázli.
5 hozzászólás
Kedves Andrea!
Kemény valóság. Igazad van, ez jobban minősíti országunkat, mint a kirakat.
Nem kellene így lenni.
Örültem a versednek!
Szeretettel:
Ylen
Kedves Ilen!
Sajnos sokszor megtapasztalom, hogy nálunk az aluljáróban a hajléktalan sátrat ver. Szomorú és elkeserítő.
Üdv,
A.
Kedves Ylen!
Sajnos sokszor megtapasztalom, hogy nálunk az aluljáróban a hajléktalan sátrat ver. Szomorú és elkeserítő.
Üdv,
A.
Kedves Andrea! Lehangoló kép, de sajnos igaz! Ez is hozzá, pontosabban hozzánk tartozik. Más kérdés: mennyire "Magyarország-specifikus"? Persze nem vigasz, ha máshol is így van:( Üdvözlettel: én
Kedves Bödön!
Valóban, itt nálunk ez van. Nem repdesek az örömtől. Máshol is van ez, biztosan, csak az ugye nem érint minket.
Üdv,
A.