"Most ülj le mellém!"
Puha
bársonyfotel öle
óvja kitörő rezdüléseid
szomorúságát.
Csak ints felém: „Csitt!”
Ajkam
összeszorítom,
lebénítom hangszálaim,
s hallgatok.
Hirtelen felszikrázó
Színes
csodacsillagok heve
szól helyettem: „Éltess!
Hisz haldoklom!”
S mélybarna szemeid
Beengednek
káoszvilágod mélyére,
olvasom: „Nem tehetem, bébi!
Önmagam vagyok!”
2 hozzászólás
Tetszett, gratu!
Puha és ékes szavakkal írtál le egy pillanatot.
Nagyon megkapó, és az is az előnye, hogy alaposan elgondolkodtatott…
Gratulálok!