Az őszi hegyen sétáltam veled.
Körtét majszoltál, és sokat nevettünk,
Leve lecsurgott édes álladon…
Zörgő avarban új diót kerestünk,
Én tenyeremben megtörtem neked.
Nevettünk, de belül szomorúak voltunk,
Hiába próbáltam keresni kedvedet.
Ahogy ballagtunk lefelé a hegyről,
Csodálva az ősz rozsdás színeit,
A festő ecsetje kicsit megbicsaklott,
Lehetek jövőre veled ugyanitt?
Ugyan, ki tudja, mit hoz majd a holnap,
Körtét majszoló álmodozóknak?
Zörgő avarban diót keresőknek,
Fázósan-összebújó szeretőkn
7 hozzászólás
Csodaszép érzések,képek!
Gratulálok:sailor
…megint itt!
…mindig szebb!
köszönöm, vitorlázó
jó ez így, ahogy van
összezavarva
túlparti
Szia!
Kár, hogy az élet olykor felülírja az olyan verseket, mint ez a vers. (Ami szerintem az egyik legjobb versed.)
Gratulálok!
Gy.
tudod?
jobb szerettem volna más szignót!
a versem meg…
rozsdás
és nem akarom kijavítni, jó ez már így
és az életnek ehhez semmi köze!
a vers az vers, az élet meg más
szeretettel:
Frigyes
Frigyes, úgy emlékszem, mintha azt mondtad volna, ezt a verset mostanában írtad. Akkor annyira nem lehet "rozsdás". Nem esett mostanában…
Vagy mégis? Már nem igazodik el az ember ebben a világban.
Zsó
már én se igen,
a sok kockás sálú srácban