Bolyongva, a nyurga fák sűrű erdejében,
Őszi szél oson, árnyaknak édes-bús rejtekén
A nyárnak, suttogó szellővel lágyan megpörgetve,
Derekára ölti a fáradt ősz, vihar szabdalta kezét
Kettősük, búcsútáncot lejtő bordalos keringőjében
Buján szőke, zöldruhás falevelek, rőtszínt öltenek
Erezetükre bágyadt sugarak festve a múló Időt
S bánat-sóhajjal, az avarszőnyeg pergő rojtját
Felkavarja, a nyár még utolsót tomboló heve…
Szétáradó fénysugarával, karjai végső ölelésében,
Verítékgyöngyös testére vonja, a rózsaillatú őszt.
Csak a hulló vadgesztenyék ritmikus koppanása sír a csendben.
8 hozzászólás
Látom magam előtt az ősz keringőjét. Szép a versed.
Üdvözlettel:Selanne
Örülök ,hogy ilyen érzést ébresztettem,…nagyon köszönöm szép szavad, véleményed!
Szeretettel: Eda
Szia Eda! 🙂
Nagyon szépen hoztad az évszakok turpisságait. 🙂
A képek gyönyörűek, amiket egyedi költői eszközökkel tűzdeltél meg.
Gratulálok, nagyon jól sikerült, nekem legalábbis teljes mértékben átjött a hangulat, amit szavaid terítenek elém!
Az utolsó sor ütős! Az a fránya magányosság szűrődik át általa.
Csodaszép gondolatok, "sírhatnékosak".
Szeretettel: Kankalin
Kedves Kankalin!
Nagyon köszönöm szép gondolataid, véleményed.
Természetesen, pillanatnyi hangulat kérdése is, de a művész, belső magánya nélkül nem tudna alkotni…
… azért ne sírjunk,… megnyugtatlak,…a megélt valóságom, kissé más!:)
Szeretettel:Eda
Kedves Eda!
Nem csak a képeid szépek ez a versed is csodálatos!
Barátsággal Panka!
Nagyon örültem,kedves Panka,…köszönöm szép szavad!
Barátsággal: Eda
Igazán csodálatos vers.
Tetszett.
Üdv: József
Kedves József!
Örülök figyelmednek, s csodálatos véleményednek.
Szeretettel üdvözöllek: Eda